Szent Szellemmel és tűzzel
Szent Szellemmel és tűzzel

Szent Szellemmel és tűzzel [Antikvár könyv]

Tüzes harci riadó az evangélium hirdetésére

 
0.0 (0 voto(s))

$ 4,000


Végleg elfogyott


Előszó

Az ébredés nem magától jön.

Huszonöt évvel ezelőtt ifjú afrikai misszionáriusként nemegyszer fordult, hogy mindössze öt embernek prédikáltam. Végre a saját szememmel öt embernek prédikáltam. Végre a saját szememmel is meggyőződhettem róla, mekkora befolyást képes gyakorolni a dicsőséges evangélium, ha azt a külföldi missziók "jól bevált", tradicionális módszereivel tárják a hallgatóság elé. Jó, de öt ember? Missziónk hatósugarán kívül még négyszázötven millió ember él Afrikában, és nagy részüknek fogalmuk sem volt a Jézus Krisztusban megjelent üdvösségről .Úgy kalkuláltam, hogy ha mindnyájukat el szeretnénk érni az evangélium örömhírével, az a mostani hatékonysággal körülbelül ötezer évet venne igénybe!

A hallgatóság csekély száma azonban nem riasztott el bennünket. Ha eljön az ébredés, minden máshogy fog menni! Maga Isten száll harcba mellettünk. ez a reménység tartotta életben álmainkat, és türelmesen vártuk a nagy pillanatot, ahogy szellemi ősatyáink is megingathatatlan hittel mindig az isteni beavatkozásra számítottak.

 

Título original: Evangelism by Fire
Condición: Like New
Dimensiones: 125 x 197 x 22 mm
Peso: 0.393kg
Cubierta: Puhatáblás papírkötés
Número de páginas: 400
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.

Reinhard Bonnke

Reinhard Bonnke fue un evangelista pentecostal germano-estadounidense conocido principalmente por sus misiones y cruzadas evangélicas en África, donde según su organización, supervisó más de 79 millones de conversiones al cristianismo. Aunque su labor fue principalmente como evangelista y misionero, es autor de varios libros y obras que abordan su ministerio y enseñanzas cristianas.