Poszter – Újszövetség – Evangéliumok
Poszter – Újszövetség – Evangéliumok

Poszter – Újszövetség – Evangéliumok

Történetmesélő képek

 
0.0 (0 voto(s))

$ 26,100


Precio:
$ 29000.00
Usted Ahorra:
$ 2,900 (10%)

Igény szerint beszerezhető

  Agregar al Carro de compras

Hitoktatói szemléltetőanyag, mely az evangéliumok történeteit, példázatait, fontos személyeit mutatja be 48 képben, Zakariástól és Erzsébettől Jézus mennybemeneteléig. A képek jelképes ábrázolással ragadnak meg egy-egy fontos mozzanatot, ám Jézus életének csak az első és végső szakaszában állíthatóak időrendbe. Jézus működésének eseményei, tanításai az evangéliumok nyomán inkább egyfajta képi-gondolati hálót alkotnak. A poszteren mindez együtt szemlélhető, ami lehetőséget ad az üdvtörténeti folyamat áttekintésére, egy-egy esemény elhelyezésére a bibliai történetek sorában.

Jól használható a hitoktatásban, bibliaórákon, konfirmációs órán, de rengeteg felfedezni valót kínálnak a spontán szemlélődő számára is. Kisebb gyerekekkel böngészhetjük és keresgélhetjük a már ismert történeteket. A nagyobbak számára hasznos szemléltetőanyag Jézus életének és tanításainak áttekintéséhez. Hittan teremben, gyülekezeti teremben kiakaszthatjuk egy állandó helyre, hogy mindig szem előtt legyen, amikor szükség van rá. Azoknak a hitoktatóknak, aki több iskolában is tanítanak és nincs fix termük, egy praktikus, erős hengeres doboz segíti a szállítást, hogy magukkal vihessék.

Editorial: Parakletos
Dimensiones: 590 x 850 mm
Peso: 0.460kg
Cubierta: Roll-up vászon
Idioma: Hungarian

Contenido Libros

- 48 kép az Újszövetségből
- Kelemen Czakó Rita kifejező grafikáival
- felakasztható
- erős, vízálló anyag
- feltekerhető
- szállítható
- nevek a RÚF Biblia szerint
- mérete: 59×85 cm
- anyaga: Roll-Up vászon + térképsín (alul-felül), akasztóval
- csomagolás: Papírhenger zárókupakkal

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.