A dicsőség leszáll
A dicsőség leszáll

A dicsőség leszáll

Az utolsó napok

,
 
0.0 (0 voto(s))

$ 4,491


Precio:
$ 4990.00
Usted Ahorra:
$ 499 (10%)

Megrendelhető

  Agregar al Carro de compras

Az Antikrisztus összegyűjtötte a világ hadseregeit Megiddó völgyébe. Arra készül, hogy végleges győzelmet arasson, és e világ isteneként korlátlan uralomra tegyen szert. A tribulációs osztag a Közel-Keletre települt át. A legtöbben közülük Petrában vannak a zsidó maradékkal együtt, amelynek létszáma mostanra meghaladja az egymilliót. Az osztag négy alapító tagja közül csak egy van életben, és az ő állapota is válságos. Alig több mint hét év telt el az elragadtatás óta, és majdnem pontosan hét évvel ezelőtt kötött szövetséget az Antikrisztus Izraellel. A hívők fölfelé tekintenek, és Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét várják, miközben a világkorszak utolsó órái peregnek.
Olvasd el ezt a kulturális jelenséget elindító könyvsorozatot! Világszerte sok millió ember hiszi, hogy a leírtakhoz hasonló események valóságosan el fognak következni a közel jövőben. Tim Lahaye (1926-2016), aki a sorozat kiötlője (szerzője); neves próféciakutató tudós, lelkész és előadó (tanár), aki több mint ötven – nem csak regény – mű szerzője, melyet negyven nyelvre fordítottak le. Jerry B. Jenkins a sorozat dialógusainak írója, százötvennél is több könyv szerzője, aki Coloradói Black Forestben él feleségével.

Második kiadás

 

 

 

 

 

 

 

ISBN: 9638641061
Editorial: Amana 7
Título original: Glorious Appearing
Dimensiones: 135 x 200 mm
Cubierta: ragasztott papírkötés
Número de páginas: 328
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.

Jerry B. Jenkins
Jerry Bruce Jenkins (Michigan, 23 settembre 1949) è uno scrittore e biografo statunitense. Jenkins ha scritto oltre 150 libri, vendendo complessivamente oltre 70 milioni di copie in tutto il mondo. Jenkins e Tim LaHaye, autori della serie Left Behind, si sono classificati al nono posto per numero di copie vendute su Amazon.com durante i primi dieci anni di attività di quel sito. Nel 1997 Jenkins ha scritto l'autobiografia Just As I Am. Jenkins e la moglie Dianna hanno avuto tre figli. È famoso soprattutto per alcune sue opere comiche, anche scritte dal figlio Chad, un assistente coach al Bethel College. La serie Left Behind, che ha riscosso un grande successo fino a vendere un totale di più di 60 milioni di copie in tutto il mondo, è stata recensita il 24 maggio 2004 dal magazine Newsweek. Le sue opere sono incentrate molto spesso sulla fine del mondo, scritte con l'autore americano LaHaye. Nel 2004 il suo libro Soon ha vinto il Premio Christy per il libro futuristico.

Tim LaHaye

Tim Francis LaHaye fue un ministro cristiano evangélico bautista estadounidense que escribió más de 85 libros, tanto de ficción como de no ficción, incluida la serie de ficción apocalíptica Left Behind, de la que fue coautor con Jerry B. Jenkins. Fue uno de los fundadores del Consejo para la Política Nacional, un grupo de defensa cristiano conservador de derechas.


En la misma serie:
Az elragadtatás után

Az Antikrisztus összegyűjtötte a világ hadseregeit Megiddó völgyébe. Arra készül, hogy végleges győzelmet arasson, és e világ isteneként korlátlan uralomra tegyen szert....

Megrendelhető

$ 4990.00
Tu Precio: $ 4,491
(Usted Ahorra 10%)

Regény a közeljövőből...

Megrendelhető

$ 4150.00
Tu Precio: $ 3,735
(Usted Ahorra 10%)