Nyolc éve szolgáltam már református lelkészként, amikor Zimányi Józsefet először hallottam evangélizálni. Igehirdetéseiben nagy erővel tett bizonyságot a Jézus Krisztusban való örök életről. Azt mondtam magamban, hogy soha nem fogok tudni így prédikálni. Amikor megismertem, akkor tudtam meg tőle, hogy elhívó Igéje az Úr részéről a Jób 22,24-25 volt. Isten ezt mondja Jóbnak: „Vesd a porba az aranyadat, a patak kövei közé az ófiri aranyat, és akkor a Mindenható lesz az aranyad és a válogatott ezüstöd". Az Úr a legdrágább „kincseit” kérte el tőle, hogy aztán koldus kezeit és szívét megtölthesse drágagyöngyökkel. Richard Wurmbrandtól hallottam, hogy a Szentírás egyik első szava a „dabar” nemcsak azt jelenti héberül, hogy szólni, mondani, hanem azt is, hogy drága kincset adni valakinek. Ő így magyarázta: „ha van drága kincsed, amit adj a másiknak, akkor beszélj, ha nincs akkor hallgass!"
A patak kövei közé dobott ófiri aranyért és válogatott ezüstért az Úr mást adott cserébe - a patakból, az élő víznek forrásából: „A patak sima köveit tetted örökségeddé, azok a te osztályrészed." (Ézs 57,6)
Amikor Dávid harcra készült Góliáttal szemben, lement a pataknak a medrébe - ő maga teljesen eltűnt a szemek elől -, lehajolt a vízbe, és felvett a mederből és a tarisznyájába tett öt sima követ. Nem tudta, hogy a győzelemhez
egy is elég lesz! Zimányi József áhítatos könyvében minden napra van egy sima kő, az élő Isten élő Igéje, hogy amikor jön a gond-Góliát, amikor jön a félelmet keltő Rabsaké, amikor jön a kísértő Abaddón, legyen mivel legyőznünk, legyen
miből erőt merítenünk.
Ma egy olyan világban élünk, amikor az interneten napi 80 Igét is megosztanak, de egyik sem ér célba. De ha az Úrtól van, akkor elég az egy is.
Kívánom, hogy ez az áhítatoskönyv vigyen közelebb a mi Urunkhoz, Jézushoz, munkálja benned a megszentelt életet, ébresszen bűnbánatot magyar népünk életében, és a Szent Lélek által gerjesszen ébredést az Anyaszentegyházban.
Bódis Miklós lelkipásztor, Hátszeg (Dél-Erdély)
Egy nagybetűs áhítatoskönyv az év minden napjára, amelyet bárkinek szívesen ajánlunk. Kiemelten hasznos lehet azok számára, akiknek a nagyobb betűméret könnyebbé teszi az olvasást, például időseknek vagy rosszul látóknak.