Midőn a főtiszt. és mélt. Egyetemes Konvent 1923: 72. szám alatt megbízott a "népiskolai vallástanítás módszertanának" a megírásával, azonnal tisztában voltam vele, hogy módszertant a tanítási elvek kifejtése (didaktika) nélkül, szóval elvi megalapozás nélkül tudományosan írni nem lehet; viszont az alapelvek tisztázása nem lehetséges történeti háttér és öntudat, a történeti fejlődés ismeret nélkül. Ezért kellett először megírnom a ker. vallástanítás történetét, másodszor kifejtenem alapelveit és csak harmadszor térhettem rá a tulajdonképeni módszertanra, a tanítási anyag, tanterv és módszer megbeszélésére.
Valamint igehirdetésünk, úgy vallástanításunk sikertelenségének egyik főoka a lélektan figyelmen kívül hagyása. Lélektani irányt kell mindkettőbe belevinni. (...) Ezért e könyv a ker. vallástanítás elveit és módszerét psychologiai alapon igyekszik fölépíteni. Alapmotívuma az, hogy a vallás nem ismeret, hanem élmény, illetőleg élmények folytonossága: élet. A könyv iránya voluntarisztikus és nem intellektualisztikus. Annál jobban kérem figyelemre méltatni azokat a szakaszokat, melyek a vallásos ismeret fontosságát világítják meg.