Üzenet az éter hullámain - Emlékeztető levelek
Üzenet az éter hullámain - Emlékeztető levelek

Üzenet az éter hullámain - Emlékeztető levelek [Antikvár könyv]

(1993)

 
0.0 (0 voto(s))

$ 1,200


Végleg elfogyott


Ebben a könyvben két olyan „anyagot" fogtunk össze, amivel segíteni szeretnénk mindazoknak, akiket a felvetett kérdések és feleletek érdekelnek, s azért készek a „TÁJÉKOZÓDJUNK A BIBLIÁBÓL" rádiós "adásainak „vételére!" Első Írásunkban - ÜZENET AZ ÉTER HULLÁMAIN - azt az 52 bizonyságtételt közöljük, amit a KIJEVI RÁDIÓ UNGVÁRI MAGYAR ADÁSA sugárzott egy éven át - 1992-1993-ban -, amelynek céljáról és szándékáról szót ejtettünk a bevezetésben, amit az érdeklődők olvashatnak a tájékoztatásunkat követően. Hiszünk abban, hogy az ÉTER HULLÁMAIN SZÓLÓ ÜZENET minden embernek szánt mondanivaló, s hogy ebben a gyűjteményes formájában is eléri azokat, akiket Isten keres, s akik Istent keresik. "AZ EGYEDÜL IGAZ ISTENT, S AZT AZ ORSZÁGOT, AMELYET ISTEN KÉSZÍTETT AZ ŐT SZERETŐKNEK!" Isten áldását kérjük és kívánjuk bizonyságtételeink olvasóira. (II. Korinthus 5,20).

Másik írásunkban, az EMLÉKEZTETŐ LEVELEK-ben a román forradalom eseményeivel összefüggésben villantunk fel néhány mozzanatot, s szólunk az 1988-at követő, illetve az ezt megelőző közvetlen eseményekről, amennyiben közünk volt hozzá és részünk volt benne. Ebben az EMLÉKEZTETŐ-ben szerepelnek a Román Államfőhöz és Tőkés Lászlóhoz írt leveleink, illetve a Konferenciáinkon elhangzott néhány versünk. A református lelkipásztor mindezekben egy összefüggő észrevételt tesz Isten „beavatkozó" munkájáról, s ezzel egy heródesi korszaknak a folyamatos és soha le nem záruló veszélyére kívánt utalni.

Condición: New
Dimensiones: 142 x 197 x 20 mm
Peso: 0.367kg
Cubierta: Puhatáblás papír
Número de páginas: 416
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.


Bölcsőtől a koporsóig
Bölcsőtől a koporsóigPuhatáblás papírkötés:  $ 1,800
Imádkozzatok és buzgón kérjetek
Imádkozzatok és
buzgón kérjetek
Puhatáblás papírkötés:  $ 800
Van nékem eledelem
Van nékem eledelemPapír:  $ 100

En la misma serie:
Kárpátaljai Magyar Könyvek