KEDVES TESTVÉREM!
Tudom, azért veszed- kezedbe e kis könyvecskét, mert fájdalmadban és szomorúságodban vigasztalásra vágyol.
Mint annyiszor, amikor megállok az Írással kezemben betegágyak mellett, ezáltal is meg szeretném fogni kezedet s odahívni Téged is Atyánk, Istenünk elé, Akitől egyedül várhatunk bánatunkban vigasztalást, gyengeségünkben erőt.
Egy-egy Ige áldott szavával szólok itt Hozzád; hívlak, jöjj és imádkozz velem. Imádságainkat az a Krisztus Jézus fogja meghallani, aki >betegségeinket hordozás< s kinek >sebeivel gyógyulánk meg<. Keresd meg először e lapokon azt a részt, ami éppen most a Te lelkedben szólaltat meg hasonló hangokat. Én pedig imádságaimban arra kérem Istent, tegye úgy áldottá e leirt szavakat, hogy áaltaluk közösen várjuk, Szent Igéjének áldását és imádságaink meghallgatását.
Magyar Lajos
Budapest, 1941. január havában.