Előszó
Az olyan különböző tudományágak elméletében és gyakorlatában, mint például az elméleti fizika, a biológia, a szociológia, az orvostudomány és a pszichológia, egyre nagyobb teret hódít egy új gondolkodásmód, az ún. rendszerszemlélet.
Úgy tűnik, az egyes tudományágak, amelyek a specializálódás által mindinkább eltávolodtak és elidegenedtek, újra közeledni kezdenek egymáshoz. Felmerül a tudományok elveszettnek hitt egységének a reménye. Ez a fejlődési folyamat elérte a pszichoterápiai és tanácsadói gyakorlatot, elterjedt a szupervíziós munkában és a szervezeti tanácsadásban is.
Az új orientáció ígéretes lehetőségeket nyit a pasztorálpszichológiai elméletalkotás, a lelkigondozás és a gyülekezeti munka különböző területei számára is. Lelkigondozói és szupervíziós munkámban jó tapasztalatokat szereztem ezzel a szemlélettel. Ezért választottam ezt a témakört, amikor megtisztelő felkérést kaptam arra, hogy az 1993-95-ös években tartott budapesti Protestáns Posztgraduális Tanfolyamokon beszámoljak egy új, a gyakorlati teológia számára releváns fejlődési irányról. A kötet ezeknek az előadásoknak a gyakorlati teológia számára releváns fejlődési irányról. A kötet ezeknek az előadásoknak átdolgozott anyagát tartalmazza. Tanulmányok formájában az egyházi munka különböző területeit érinti.
Megkíséreltem bemutatni az olvasónak a rendszerszemlélet jelenleg általánosan elfogadottnak tartható, a lelkigondozói, gyülekezeti és diakóniai feladatvégzésre vonatkozó felismeréseit, és felvázolni az ezek által megnyíló perspektívát és alternatívákat. A cél a gondolatébresztés és a személyes munkaterületnek megfelelő gyakorlati lehetőségek továbbalakítására serkentés. Ezért az egyes tanulmányok nem kész receptnek tekintendők - ez ellentmondana a rendszerszemlélet lényegének.