Előszó
A bizonyíték cáfolatlan! Jézus visszatérése a küszöbön áll!
A Közel-Kelet krízis ennek nagyon komoly jele
Az orosz medve és forrongó köztársaságai (amelyek között sok az iszlám vallású) fekete özvegyként* lesben állnak, készen arra, hogy bármikor rávessék magukat mit sem sejtő áldozatukra, Izrael nemzetére. A valamivel több, mint három millió zsidót 100 milliónál is több ellenséges arab veszi körül. Legtöbbjüket Oroszország fegyverezte fel. Isten már beakasztotta horgát az orosz állkapocsba és ellenállhatatlanul vonzza az elkerülhetetlen találkozás felé, amikor eljön számára az ítélet ideje.**
Dr. Sumrall Isten prófétikus Igéjén keresztül dokumentálja Irak és Irán egyedi szerepét Isten tervében és annak végkifejletében.
Itt az idő, hogy Krisztus teste felserkenjen és befejezze a halhatatlan lelkek learatását!
Most kell megnyernünk elveszett szeretteinket és szomszédainkat.
Sohasem lesz könnyebb dolgunk mint most, amikor Isten Szent Szelleme mozog és működik a világban! Most teljesedik be Jóel próféciája. A Szellem kiárad minden testre.
Krisztus Teste! Végezzük el a munkát, hogy Jézus visszatérhessen! Ő azt mondta: "Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok." Lk 21,28
Figyelmetekbe ajánlom Dr. Dumrall izgalmas könyvét. Biztos vagyok benne, hogy áldást fog jelenteni számotokra és inspirálni fog arra, hogy kivegyétek részeteket abból a munkából, amelynek elvégzése szükséges Jézus visszajöveteléhez.
Paul F. Crouch
Trinity Műsorszóró Hálózat
Los Angeles, California
*Mérge pókfajta, amely még saját párját is felfalja
**Magyar olvasók számára talán nem egyértelmű, hogy az itt használt kifejezések nem sértő hasonlatok, hanem bizonyos bibliai próféciák értelmezési kísérlete, mely értelmezés igaz vagy hamis voltát a jövő fogja eldönteni