A 16. század az európai eszmetörténet egyik legpezsgőbb időszaka volt. A reneszánsz felszabadította gondolkodók mindenekelőtt vallásreformátorként jelentkeztek. Tanításaik nyomán került sor az egyházon belüli szakadásra: számos új protestáns hitfelekezet tételei fogalmazódtak meg ekkor, elsősorban Luther, Kálvin, Zwingli munkásságában. A német és németalföldi területek mellett az új eszmeáramlatok Erdélyben, Magyarországon és Lengyelországban találtak legszívesebb fogadtatásra.E kor egyik kései, mégis nagy hatású és jelentékeny gondolkodója volt Matthias Vehe-Glirius. Pfalzban született. Lutheránusként nevelkedett, majd kálvinista szellemű teológiai tanulmányokat folytatott. Nagy hatással voltak rá kora legradikálisabb gondolkodói, ennek következtében csakhamar önálló nézeteket kezdett hirdetni. Ezekben elődeinél messzebbre ment: kétségbe vonta, hogy a Biblia Újszövetség része valóban „új szövetség” isten és emberek között, hogy Jézus küldetése (amit nem vitatott) elérte volna célját. Úgy vélte, vissza kell térni az Ószövetség tanításaihoz, törvényeihez és azokon keresztül kell értékelni az Újszövetséget. Magyarázataiban az akkor születő Biblia-kritika és a rabbinikus exegézis talaján állt. Radikális, eretnek nézeteiért perbe fogták, üldözték, többször kényszerült álnév használatára, rejtőzködésre. Híre mégis egyre nőtt. Erdélyben is felbukkant, ahol a predestináció-tan elleni beszédével tartotta a kolozsvári iskolában székfoglalóját. Noha működése Erdélyben rövid időre korlátozódott, az egyik legsajátosabb erdélyi eszmeáramlatnak az eretneknek tekintett szombatosságnak lett szellemi atyja.