Müller György naplójából
Müller György naplójából

Müller György naplójából [Antikvár könyv]

 
0.0 (0 voto(s))

$ 500


Végleg elfogyott


A hit misztérium: titok, rejtelem, talány (1Timóteus 3,9). Kevesen jutnak el a megfejtéshez, de a bristoli Müller György (1805–1898) eljutott; pedig fiatal korában a lejtőre sodródott, csalt, sikkasztott, sőt börtönbe is került. Egy bibliaórán szólt hozzá Isten, és ő átadta életét Neki.
Kegyelem által lett a hit hőse Müller György. Élete mindennél hangosabban hirdeti, hogy Isten imádságot meghallgató, szerető mennyei Édesatyánk. Minden munkájában egyedül Istentől kért és várt mindent. Bristoli árvaházaiban napról napra kétezer árváról gondoskodott anélkül, hogy egyszer is adakozásra szólította volna fel hallgatóit. Senki a világon nem mondhatta, hogy kért volna tőle. Adósságot soha nem csinált. Isten sohasem hagyta cserben. Fillérekért éppúgy magasztalta Istent, mint amikor százezreket kapott. 1836-tól 1898-ig több mint tízezer árvát nevelt fel, 150 misszionáriust tartott el, több mint kétmillió Bibliát és különféle evangéliumi iratot osztott szét. 70 éves volt, amikor utazni kezdett. 42 országot látogatott meg (többek között Magyarországon is járt), és több ezer alkalommal tett bizonyságot Isten hűségéről.
Editorial: Evangéliumi Kiadó
Condición: Jó
Dimensiones: 120 x 190 x 7 mm
Peso: 0.121kg
Cubierta: Papír
Número de páginas: 136
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.