Építse egyik a másikat
Építse egyik a másikat

Építse egyik a másikat [Antikvár könyv]

 
0.0 (0 voto(s))

$ 900


Végleg elfogyott


Dr. Getz egy olyan növekvő gyülekezet lelkipásztora, ahol nemcsak a biblikus tanításra, hanem a gyülekezeti életre is nagy hangsúlyt fektetnek. Munkájuk sikerét nagyrészt a "test funkcióinak" működése eredményezte. Szerinte egy gyülekezetnek úgy kell felépülnie, hogy minden tag részt vehessen a többi hívő építésében.

"Az Újszövetség világosan és egyértelműen kijelenti - írja -, hogy a keresztyének egymásnak tagjai." Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban, arról Pál apostol ír a legtöbbet. Tanítását így lehetne összefoglalni:

- Egyikünk sem tud önmagában hatékonyan működni; szükségünk van egymásra.

- Egyikünk sem fontosabb a másiknál, még akkor sem, ha valakinek feltűnőbb vagy jelentősebb feladata van Krisztus testében.

- Valamennyiünknek, akik Krisztus testének tagjai vagyunk, odaadóan kell törekednünk az egységre és a békességre. Minden lehetséges módon meg kell akadályoznunk, hogy félreértések és szakadások történjenek.

Ez a könyv 12 fejezetből áll, melyek 12 határozott "egymás" parancsra épülnek. A parancsolatok részletes tanulmányozása mellett gyakorlati lépések segítik a gyülekezetben való alkalmazásukat.
ISBN: 9789630467742
Editorial: KIA
Condición: Jó
Dimensiones: 144 x 197 x 7 mm
Peso: 0.163kg
Cubierta: Papír
Número de páginas: 132
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.

Gene A. Getz

Dr. Gene A. Getz es el Director del Center for Church Renewal [Centro para la Renovación de la Iglesia] en Plano, Texas. Es educador, pastor y autor con más de seis décadas en el ministerio. Ha escrito más de 60 libros. Su mayor obra, la Biblia de estudio Life Essentials, representa toda una vida de investigación, exposición e innovación. En ella se basa la presente edición en español. Gene es admirado por la claridad y calidez de su enseñanza. Es anfitrión de un programa de radio diario sobre la renovación espiritual, y vive con su esposa, Elaine, en Dallas Texas.