Előszó
Valamennyi nemzedék felelős azért, hogy felnőjön saját korához. A valósággal számolva kell élnie a jelenben., tanulnia kell a múlttól, és a jövőt előre kell látnia.
A személyes megtérés szükségét korunk sok egyházi vezetője kétségbe vonja. Urunknak viszont az a megbízása, hogy menjünk el széles e világra és hirdessük az evangéliumot minden teremtménynek. Ez változatlanul fennál, és ma is nyilvánvaló, hogy az evangélium "Isten ereje, amellyel minden hívőt üdvözít."
Ebben a könyvben a hangsúly elsődlegesen a tanításon van, és nem az intésen. Sokan szeretnének bizonyságot tenni, de kudarcot vallanak, mert nem ismerik a módját.
Az átnyújtott ötletek és javaslatok keresztyén és nem keresztyén diákoknak USA-beli és külföldi egyetemeken és keresztyén iskolákon történt személyes találkozásaiból születtek.
Néhány javaslat bátorítást kaptam azokból a levelekből, amelyek az Egyetemi Keresztyén Szövetség (Inter-Vansity- Christian Fellowship) <HIS> c. lapjában e témával foglalkozó cikkek megjelenése után érkeztek. Külön köszönet illeti Elisabeth Leake asszonyt, az Egyetemi Sajtó volt igazgatóját, szerkesztői tanácsaiért és bátorításáért, Jack Sidebotham-et, aki az illusztrációkat készítette minden ellenszolgáltatás nélkül.
Azzal az imádsággal bocsátom útjára ezt a könyvet, hogy sokan tanulhassanak belőle <egy kiválóbb utat>, hogyan vezessünk másokat Urunkhoz.
Paul E. Little
Chicago, Illinois
1966. március