Az Újszövetség bibliai teológiája I.
Az Újszövetség bibliai teológiája I.

Az Újszövetség bibliai teológiája I.

Alapvetés * Jézustól Pálig

 
0.0 (0 voto(s))

$ 3,740


Precio:
$ 4400.00
Usted Ahorra:
$ 660 (15%)

Amíg a készlet tart!

  Agregar al Carro de compras

Peter Stuhlmacher (szül. 1932) a Tübingeni Egyetem protestáns teológiai karának újszövetséges emeritus professzora hármas célt követ alapvető művében, Az Újszövetség bibliai teológiájában. Először is, az újszövetségi szövegek olyan magyarázatára törekszik, ami megfelel a szövegek céljának, tudniillik annak, hogy azok a Jézus Krisztusba, az Isten Fiába és a messiási Emberfiába vetett hitről tanúskodnak. Másodszor, azon fáradozik, hogy felmutassa az Ó- és az Újszövetség lényegi összetartozását, hiszen Izráel Szent Írásai már azelőtt Jézus és az apostolok „Bibliáját” alkották, mielőtt az első újszövetségi iratok megszülettek volna. Harmadszor, az egyes újszövetségi tanúk kölcsönhatását és teológiai egységét is fel kívánja mutatni, mivel valamennyi újszövetségi szöveg a zsidók és a pogányok Istennel való megbékítésére elküldött Jézus történeti és szellemi hatásának köszönhetően jött létre.

A szerző az első kötetben először az újszövetségi bibliai teológiával kapcsolatos módszertani kérdéseket tisztázza, majd Jézus, az ősgyülekezet, illetve Pál apostol igehirdetéséről ad részletes ismertetést.

ISBN: 9789635583836
Editorial: Kálvin
Título original: Biblische Tehologie des Neuen Testaments, Band 1: Grundlegung. Von Jesus zu Paulus
Dimensiones: 170 x 242 x 33 mm
Peso: 0.712kg
Cubierta: Keménytáblás
Número de páginas: 408
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.