Kálvin 1546-ban fejezte be a második Korinthusi levélhez írt kommentárját. (...) A fordítás Szabó András (1871–1957) székelyudvarhelyi klasszika filológus munkája. Kéziratban fennmaradt fordítását – pótolva a hiányzó, feltehetően elkallódott szakaszokat – a Corpus Reformatorum sorozatban megjelent szöveggel vetettük egybe, melyben a kommentár 1556-os kiadása szerepel. Figyelembe vettük még a genfi Librairie Droz filológiai kiadását, melynek jegyzetei nagyban segítik annak megértését, hogy Kálvin milyen szempontok alapján készítette saját bibliafordítását.
Kálvin (...) magyarázatai során leginkább Melanchthon, Bullinger és Bucer szemléletmódját érvényesíti a megértés, a magyarázat és az alkalmazás összefüggésében, de leginkább az alkalmazást tartja fontosnak. Ezzel részben a reformáció munkájára világít rá, részben a keresztyén gyülekezet berendezkedését és egész életét állítja az evangélium fényébe, ahogyan ezt kommentárja utolsó sorában összefoglalja: „Isten... nem külön-külön ajándékozza meg Lelkével az egyes embereket, hanem kegyelmének mértéke szerint adja azt kinek-kinek, hogy az egyház tagjai kölcsönösen osztozva ápolják az egységet.” (Bogárdi Szabó István előszavából)