Prólogo
A keresztyénséget kezdettől fogva kísérték es kísértették a tévtanítások de meg kellett küzdenie az ókori sokistenhittel, a divatos bölcseIeti irányzatok vallásként fellépő igényeivel, majd missziója terjedése folyamán azokkal a világvallásokkal, amelynek területére eljutott, vagy amelyek, mint pl. az iszlám, betörtek az akkor már keresztyénné lett földközi tengeri országokba.
Voltak mindig olyan tévtanitások, amelyek a keresztyénség köréből támadtak. A második században Marcion azt tanította, hogy az Ószövetség Istene más, mint az Újszövetségé. Arius a negyedik században Jézus istenséget tagadta. Augustinusnak már a manicheizmussal kelIett megküzdenie, amely a parzizmus és a keresztyénség összekeveréséből olyan vallást hozott létre, amely azt állította, hogy Isten és a Sátán egyenlő ősi hatalmak, amelyek küzdelméből keletkezett a világ és a történelem. Az újabb es 'Újabb tévtanitások nem szűntek meg a középkoron át egészen máig. A régi korok és a 20. század, különösen ennek második fele között azonban az a lényeges különbség, hogy amíg az előző századokban egy nemzedékben egy-két tévtanitás keletkezett, amelyik ellenkezett az evangélium ,,egészséges tanításával", az Apostoli hitvallásban megvallott bibliai hittel, addig századunkban, de különösen a második világháború óta ezerszámra keletkeznek tévtanitások, és olyan vallási jelenségek, un. quasi vallások, valláshoz hasonló lélektani jelenségek is, amelyeknek tulajdonképpen semmi közük a hagyományos értelemben vett keresztyén hithez, sőt más vallásokhoz sem. Ezeket a vallástudomány ,,új vallási mozgalmak" címszó néven nevezi.
Ezekre az új vallási jelenségekre, legyenek keresztyén tévtanítások, nyugati vagy keleti misztikus mozgalmak, jellemző az ,,önmegváltás" kísérlete, amelyről már annyiszor bebizonyosodott a történelem folyamán, hogy csalóka álom, lidércfény, amely csodákat ígér, de csak a személyiség széteséséhez es a kétségbeeséshez vezethet. Mert az ember semmilyen titáni kísérlete útján, semmiféle vallási módszerrel és gyakorlattal nem válthatja meg önmagát a bűntől és haláltól, az Istentől való elszakítottság, Isten és embertárs közösségéből való kirekesztettségéből, egyedül a teremtő és megváltó Isten szabadító tette, Jézus Krisztus bűntörlő halála, új életet es örök életet adó feltámadása által.
Az egyház az a közösség, amely a mennyei Jézus földi teste, amelyben a Szentlélek kegyelmi ajándékai által olyan közösséget hoz létre, amelyben mindenki megőrzi Istentől kapott személyiséget, de a Szentlélek által megszentelten, megtisztítva egymás hasznára és Isten országa dicsőségére használhatja. Így halad az egyház a történelmi korokon át, mint egykor Noé barkája, amely felveszi magába a történelem hajótöröttjeit és révbe viszi, az Istentől ígért örök életre.