Igaz kálvinizmus
Igaz kálvinizmus

Igaz kálvinizmus [Antikvár könyv]

 
0.0 (0 voto(s))

$ 200


Antikvár könyv - egyedi példány

  Agregar al Carro de compras

Az úgynevezett „történelmi egyházak" tagjai közt állandó az a nyugtalanság, hogy ezekkel az egyházakkal valami baj van. Ezt a nyugtalanságot igen sok tévtanító használja ki és a nyugtalanok között híveket igyekszik magának halászni, sok esetben sikerrel. Vannak, akiknek lelke kívánja a tévelygést, mert amögé elrejthetni véli rossz lelkiismeretét; de vannak gyámoltalan és ügyefogyott emberek, akiket jóhiszeműségüknél fogva ejtenek meg és igáznak le a tévtanítók. Ez utóbbiak eltévelyedéséért igen sokszor az az egyház felelős, amely nem adott nekik egészséges táplálékot és nem ment utánuk, hogy gondozza őket. S lehet, hogy az egyház mulasztásának oka is valamilyen tévtanítás volt, mely az egyházat megbénította. Azért a tiszta, igaz tanítás az egyház legnagyobb kincse; az ige világossága az egyetlen eszköz, amely a tévtanítások elkerülésére képessé tesz bennünket.
Hálát adhatunk Istennek, hogy azzal az isteni látással ajándékozta meg a reformátusokat, hogy az ige hirdetését minden más elé helyezték, azt az istentisztelet fő részévé tették, miután a Bibliát a nép nyelvére lefordítva a nép kezébe adták s önfeláldozó emberektől alapított bibliatársaságok révén a szegényeket is ellátták Szentirással.

Condición: New
Dimensiones: 118 x 170 x 1 mm
Peso: 0.003kg
Cubierta: Papírkötés
Número de páginas: 8
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.

Csia Lajos

(1887-1962) református lelkész, író, bibliafordító és bibliakutató. A bibliai nyelvek, ill. más keleti és európai nyelvek alapos ismeretének birtokában, a Biblia elmélyült tanulmányozása és az egyetemes kultúrtörténet széleskörű ismerete révén olyan különleges művekkel (Bibliai lélektan) gazdagította a magyar teológiai irodalmat, amelyek a mai kor egyháza számára is aktuálistak. A felismert bibliai igazságokat még akkor is hirdette, amikor emiatt mellőzést és üldöztetést kellett elszenvednie. Éveken át volt börtönlelkész. Fájt a szíve az elveszettekért. A holokauszt idején kifette részét a zsidók mentéséből. A két átélt világháború és a kommunista diktatúra idején is ragaszkodott hitéhez.