Bevezetés
A bibliában találjuk egymás mellett ezt a két szót ,,élő kövek? Péter apostol I. levelének 5. része 2. versében ezt olvassuk: „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.”
Itt Krisztus gyülekezetének élő köveiről van szó, akik lelki házzá épülnek. A szent papság alatt az egyetemes papság elvére gondol a szentíró és nem a papi rendre.
Ismert Ezékiel prófétánál az a hasonlat, amely szerint Urunk elveheti testünkből a kőszívet és ad helyette érzőszívet. (1 1:19. A mi Istenünk az Ő Lelkét adja belénk, ami mássá tesz bennünket Ez.36:26.) Akinek az életében megtörtént ez a változás, a Lélek által való újjászületés. azok lelki áldozatként életüket és szolgálatukat felajánlhatják Istennek, ami által él bennünk a Krisztus. Ezek az emberek arra a kősziklára építik életüket, akit a biblia szegletkőnek nevez, s ez maga az élő Krisztus. Tetteiket életükben ehhez a szegletkőhöz igazítják.
Ebben a könyvben tehát olyan emberekről van szó. akik kegyelmet nyertek Istentől és mint élő kövek beépültek az anyaszentegyház közösségébe Ezek között itt református lelkipásztorokat, orvosokat, jogászokat. festőket, zenészeket, gyülekezeti tagokat, sőt gyermekeket is említek, akik Krisztust megváltójuknak fogadták el. Ők a sok- féle próbatétel és kísértés ellenére is megmaradtak élő hitű keresztyéneknek. Életük, munkájuk, szolgálatuk és hitük mások számára példaként állhat minden időben. Az említett személyek a XX. és XXI. században éltek (élnek) és munkálkodtak. Ők névsor szerint követik egymást e könyv lapjain.