A Kálvin és a Servét per
A Kálvin és a Servét per

A Kálvin és a Servét per [Antikvár könyv]

Ki jutatta máglyahalálra Servét Mihályt?

 
0.0 (0 voto(s))

$ 400


Antikvár könyv - egyedi példány

  Agregar al Carro de compras

Bevezetés

Kálvin János születésének 500. évfordulóját 2009-ben ünnepeltük. Halálra 450.-ik fordulóját pedig 2014-ben. Ebben az időszakban rengeteg tanulmány született a teológiai tudományos berkekben. A reformátusok Lapjában Dr. Millisits Máté Kálvinról készített szobrokat mutatott be igényes magyarázó szöveggel. (Kálvin évek képekben.)

A Kálvin emlékévek végén szeretném közreadni – mintegy záró akkordként – rövid tanulmányomat a Kálvin-Servét perről és arra a kérdésre igyekszem válaszolni – kutatásaim alapján -, hogy ki juttatta a Szentháromság-tagadó Servét Mihályt máglyára Genfben?

Ehhez a kis dolgozathoz igyekeztem a korabeli – de a napjainkban is fellelhető – dokumentumokat megszólaltatni, s ezek egymás mellé, vagy egymás szembeállításával választ találni a feltett kérdésre.

Bár nagy idő választ el bennünket ettől a pertől és a máglya meggyújtástól, a téma ma is aktuális. Pákozdy László Márton professzor azt írta Sütő András, „Csillag a máglyán” című drámájával kapcsolatban, hogy a „Servét máglyájának a füstjét még ma is szemünkbe csapja a szél… éppen mert Kálvin Genfjében gyújtották. … a sok tízezernyi máglya közül ennek az egynek a füstjét fújtogatják, élesztgetik legtöbbször…”

A Kálvin-Servét per végén tárgyalom magyar vonatkozásban a „magyar Kálvinnak és a magyar Servétnek” megfelelően Méliusz Juhász Péter debreceni püspöknek, és Dávid Ferencnek a vitáját a dolgozatom záróakkordjaként.

A Doktorok Kollégiumának Ökomenikus Szekciójában készítettem 1984-ben először egy dolgozatot „Kálvin és Servétről”, ami nyomtatásban nem jelent meg. Ez a dolgozat alkotja mostani írásom gerincét. Amit először írtam, azt részben átdolgoztam és kibővítettem

A reformátusok Lapja 2002. október 22.-i számában jelentettem meg egy cikket „A felfedezések kora és a reformáció” címmel, amit szintén átalakítva felhasználtam ugyanilyen cím alatt a mostani dolgozatomban.

Megvallom, Kálvin Jánost e dolgozat elkészítése előtt is rendkívüli módon tiszteltem, szerettem, mert Isten engedelmes szolgájának ismertem meg, akitől én is sokat tanulhattam. A mostani kutatásom ebben a hitben csak tovább erősített.

A dolgozat elején szólok a felfedezések koráról és a reformációról, majd a végén a természettudomány és a teológiai helyzetről a XX. században.

Kálvin jelmondatával szeretném munkámat az olvasók figyelmébe ajánlani: S.D.G. „Egyedül Istené a dicsőség.”

 

Condición: Jó
Dimensiones: 146 x 203 x 4 mm
Peso: 0.084kg
Cubierta: Puhatáblás papírkötés
Número de páginas: 56
Idioma: Hungarian

Comentarios y opiniones

Escriba un comentario para este producto

You must be logged in and purchase this product to leave a review.